Magyar klubok érdeklődnek Novoseltsev iránt?
"Egyelőre párbeszédet folytatunk. A török klubok továbbra is érdeklődnek iránta. Ráadásul magyar csapatok is érdeklődnek, dolgozunk ezeken a lehetőségeken. Minden lehetőséget megvizsgálunk, beleértve az oroszokat is." - nyilatkozta a játékos ügynöke a Sport Expressnek.
A 30 éves Novoseltsev az elmúlt szezonban 15 orosz I.osztályú bajnoki mérkőzésen játszott az Arsenal Tulában, és egy gólt szerzett. A védő 2021 júliusa óta játszik a tulai együttesben.
Ivan Novoseltsev 1991. augusztus 25-én született Moszkvában. A 190 cm magas belső védő mindkét lábával jól bánik a labdával. Fiatalon megjárta moszvkai Sokol, a Krylya Sovetov és a Khimki utánpótlásait is, majd 2009 januárjában felkerült utóbbi együttes második csapatába. Fél év múlva kölcsönadták a szintén orosz Istra együttesének egy idényre. 2012 nyarán a Torpedo Moszkvához igazolt a kölcsönadás lejártát követően. Két és fél évvel később, 2015 januárjában a Rostov szerződtette. Másfél év múlva, 2016 nyarán a Zenit Szentpétervárhoz került, az orosz sztárcsapat 1 millió eurót fizetett a játékjogáért. 2018 januárjában kölcsönvette jelenlegi csapata, az Arsenal Tula, majd később a Anzsi és a Rosztov is kikölcsönözte a szentpéterváriaktól. 2019 nyarán a Zenit véglegesen eladte a Sochi együttesének 2 millió euró ellenében. Két idényt töltött az üdülőváros csapatában, majd tavaly nyáron igazolt jelenlegi együttesébe, az Arsenal Tula csapatába. A transfermarkt.de szerint piaci értéke 600 ezer euró, szerződése 2023 nyarán jár le a tulai együttesnél, de minden bizonnyal távozni fog a szénbányáiról híres városból.
Pályafutása számokban:
Orosz válogatott: 5 mérkőzés
Orosz I.o: 134 mérkőzés, 5 gól, 4 gólpassz (+ 2 osztályozó mérkőzés)
Orosz II.osztály: 23 mérkőzés, 1 gól
Orosz III.osztály: 17 mérkőzés
2019-es összeállítás a középhátvédről
2016-os összeállítás Novoseltsev játékáról
Kommentek
comments powered by Disqus